A med�l

A med�lra a padl�son tal�ltam. Egy apr�, v�r�s dobozk�ban volt, aminek tetej�be ezt v�st�k: „Carolinnek 15. sz�let�snapj�ra”. Carolinnek azt hiszem valamelyik �knagymam�mat h�vt�k, aki m�g a 16. sz�zadban �lt. A nagyim biztos tudja, mivel � t�rt�n�sz. Persze a med�lra is tudna valami magyar�zatot. Lehet, hogy �rt�kes. Elv�gre nem mindennap tal�l az ember 16. sz�zadi �kszert! A med�l sz�v alak�, �s egy apr� aranyl�ncon l�g. Megtiszt�tottam mindkett�t, �s alaposan megszeml�ltem �ket. Nagyon finom kezek kellettek az elk�sz�t�s�hez, ez l�tszik rajta. A sz�vbe pedig valami bele van v�sve. A s�t�t padl�son nehezen lehetett kivenni az �r�st, ami apr�, eleg�ns bet�kkel �r�dott.
„Ki kinyitja e med�lt, meg tudja v�ltoztatni a m�ltat, amely s�t�t �rny�kot vet a j�v�re!”
Mi? Mi�rt kellene megv�ltoztatni a m�ltat?
„S�t�t �rny�kot vet a j�v�re”?
Valami t�rt�nt a m�ltban, ami miatt a j�v� m�s. De mi? Ekkor egy selymes, titokzatos hang sz�lt:
„Nyisd ki �s megtudod! Seg�tened kell a szerencs�tleneken, akik v�rnak �rkez�sedre, hogy felszabad�tsd �ket! Szembe kell sz�llnod a gonosszal, �s megmentheted a F�ld n�p�t a szomor� sors�t�l!”
�n? Megmenteni? �s milyen szomor� sors? A fejemben ezer k�rd�s kering, amikre nem tudom a v�laszt. De megtudhatn�m. Ha… kinyitom a med�lt. Kezem a kis sz�vhez siklik. Meg kell mentenem a szerencs�tleneket, m�g ha nem is tudom, kik �k. Igen. Megteszem. Kinyitottam a med�lt. Kiny�lt a sz�v, amib�l vak�t� f�nyess�g t�rt el�. M�r nem tudom, hol vagyok.